Tanulható sikeresség – A motiváció apró rutinjai

2020-10-09 · Workit.hu

Sikeresnek lenni minden ember alapvető célja. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egyének csaknem 80 %-a soha nem éri el kitűzött céljait. Az ok egyszerű, a kigondolt tervek nem rendelkeznek világos elképzelésekkel és megvalósítási stratégiákkal. Tulajdonképpen homályos az út, amin elindulva világossá válik mi is a valódi célunk, kik vagyunk mi. Az a bizonyos komfortzóna jóval biztonságosabb búvóhelynek tűnik ahelyett, hogy valóban leküzdenénk félelmeinket és túl lépnénk a határainkon.

A legfontosabb kérdés, amit a sikeressé váló emberek feltesznek maguknak a nagy ugrás előtt a következő: hogyan mérjem a sikerességet, és miként váljak sikeressé saját elvárásaim szerint? A kérdés tulajdonképpen magában hordozza a választ. A sikert mindig a saját szemüvegünkön keresztül kell meglátnunk, saját mércénk szerint kell megvalósítanunk terveinket. Ehhez meg kell ismernünk önmagunkat, tudnunk kell mit bírunk, mivel meddig mehetünk el.

Tanulható sikeresség
Tanulható sikeresség

Mit is nevezünk sikernek?

A siker motivációs elméletét Abraham Maslow népszerűvé vált piramisában állította fel, amit megjelenése óta több tudományág átvett és alkalmaz saját szakterületén. Az elmélet szerint, a siker elérése több lépcső megmászásával teljesedik ki. Egy-egy lépcsőfok kihagyása átmeneti megoldáshoz vezet, ám nem érdemes sietni vele. Ahhoz, hogy a megvalósított céljainkat hosszú távon is kamatoztatni tudjuk, az embernek meg kell élnie a piramis minden szintjét. Az így kapott jó és rossz tapasztalatok vezetnek fel a csúcsra, ahol az egyén saját élményei alapján hozza létre sikerének mérföldkövét.

Maslow piramisa
Maslow piramisa

Earl Nightingale lényegre törő definíciója szerint: „A siker egy arra érdemes cél folyamatos megvalósítása.” Hogy mi is az a cél amiért harcolnunk kell? Hallgassunk a belső megérzéseinkre, elég csupán három tényezőt szem előtt tartani ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzunk a megfelelő időben. Ilyen a valós teljesítmény, a belső jó érzés és a külső elismerés háromszöge.

Sikeres emberek, akiktől tanulhatunk

Jeff Bezos

„Amikor az ember nyolcvanévesen egy nyugodt pillanatban visszagondol az életére, és legszemélyesebb krónikáját próbálja felidézni, a legtömörebb és legérvényesebb összegzést addigi döntéseinek egymásutánja adja. Végső soron a döntéseink határoznak meg minket.”

Boldogságunk és sikerünk legfontosabb kulcsa mi magunk vagyunk. Saját önálló döntéseink által vállhatunk azzá az emberré, aki idős korában elégedetten tekint vissza életére. Sok információval és véleménnyel találkozunk nap mint nap. Az online csatornák egy percig sem hagynak pihenni bennünket. A legjobb, amit megtehetünk, hogy fókuszáltan, összeszedetten saját boldogulásunk megvalósítására koncentrálunk.

Steve Jobs

„Ha nem szereted, amit csinálsz, bele fogsz bukni.”

Általános igazság, a munka, amit nem teljes szívvel végzünk, rövid időn belül kiéget. Hogy mit is szeretnél pontosan? Erre a kérdésre mindenki más választ ad. Nem lehet mindenki sikeres vállalkozó vagy szabadúszó, és nem is feltétlen mindenkinek ez a legnagyobb vágya. Magunkba nézve, fel kell ismernünk azokat az igényeinket, amitől igazán boldog, teljes életét élhetünk.

Bill Gates

„Az összpontosítás a siker egyik kulcsa. Tisztában kell lennünk a képességeinkkel, hogy mihez értünk, és arra a területre kell fordítani az időnket és az energiánkat."

A sikeres emberek közös jellemzője a kitartás, ami nélkül nehéz lenne hosszabb időn keresztül talpon maradni. Minden apró, újbóli kilengés, a koncentráció megingása kis lépésekben kibillent minket az egyensúlyból. Ha hiányzik a fókusz, nem tudjuk huzamosabb ideig egy irányba terelni készségeinket, akkor a siker-léggömbünk hamar kipukkad.

Elon Musk

„Ha valami eléggé fontos, akkor is megpróbálod, hogyha az esélyek ellened játszanak.”

Sikeres emberként a feladás gondolata nem létező fogalom. Sokszor ütközünk falakba karrierünk során, azonban soha nem jutnánk előrébb, ha minden ilyen helyzetet belenyugvással fogadnánk el. Egy akadály legyőzéséhez néha elég egy-két apró gondolkozási sémát megváltoztatni, vagy előhívni kreatív megoldó énünket.

5 sikeres rutin

  • Haladj a saját mércéd szerint

A kitűzött célokat csak a saját ütemedben, elvárásaid alapján kell elérned. Ne keserítsen el az a tudat, hogy az élet egyes területei nem feltétlen mennek zökkenőmentesen. Vizsgáld meg a történéseket objektíven, és koncentrálj azokra a területekre, ahol jelenleg sikereket értél el.

  • Vigyázz magadra

A sikeres emberek nagy figyelmet fordítanak testi és lelki egészségükre egyaránt. Odafigyelnek a megfelelő alvás idejére és minőségére. Igényeikre szabottan egészségesen étkeznek és rendszeresen mozognak. Kortól függetlenül az aktív élet beindítja agyunk egy másik hullámszintjét, ami segít kikapcsolódni, elengedni és átértékelni problémáinkat.

  • Kitartás

A célok kiteljesedéséhez állítólag 10 000 óra szakmai elfoglaltság szükséges, mert ezzel már egy egész szép kis karrier profilt fel tudunk építeni. Nem kevés óraszám, melyet egy átlagos alkalmazotti munkaviszonnyal kb. négy év alatt érnénk el. Ez az idő nem kevés energia befektetést kíván, amit a megfelelő motiváltság és kitartás nélkül lehetetlen lesz elérni.

Elon Musk így fogalmazta ezt meg:

„Ha 80-100 órát dolgozol egy héten, jelentősen javulnak az esélyeid a sikerre. Ha mások 40 órát dolgoznak, de te százat, még akkor is, ha nem vagy jobb náluk, eléred pár hónap alatt azt, amit ők egy év alatt fognak összehozni.”

  • Önfejlesztés

Képezni nem csak tárgyi tudásunkat szükséges, hanem a siker érdekében ismernünk kell saját magunkat is. Nagyszerű befektetés lehet, ha olyan tevékenységgel foglaljuk el magunkat szabadidőnkben, amelyek építik személyiségünket. Legyen ez egy könyv, egy coach személye vagy egy csapatépítő program.

  • Nyitottság

A sikeres ember mindig nyitott lélekkel fordul a világ felé. Természetes kíváncsisága segít megérteni a történések mozgatórugóját, segít feltárni az összekapcsolódó folyamatokat, a pozitív benyomások pedig inspirálnak minket a karrierünk fejlődésben.

Blog