Állásajánlat meghirdetése
2019-12-01 · Workit.huGondoltad volna, hogyha jó álláshirdetést töltesz fel, azzal rengeteget spórolhatsz? Ráadásul nemcsak pénzt, de ami még fontosabb, időt is? Többek között ezért is fontos, hogy odafigyeljünk, milyen hirdetéssel képviseljük cégünket az álláskeresők és a piac legjobb szakemberei előtt.
Cikksorozatunk első részében azzal foglalkozunk, hogy milyen a jó álláshirdetés, amivel a legjobb szakembereket szerezhetjük meg. De nem elég megszerezni a megfelelő munkaerőt, meg is kell tudni tartani. Sorozatunk második részéből kiderül, mit tehetünk ennek érdekében. De ennek az első lépései már a betöltendő pozíció meghirdetésével kezdődnek.
A jelenleg elérhető álláshirdetések jelentős részéből sajnos nem látszódik, de nagyon fontos, hogy megfelelő álláshirdetést töltsünk fel. Hiszen a célunk az, hogy a lehető legjobb szakembert találjuk meg vele a piacon.
Az első benyomás mindig nagyon fontos, és alapjaiban határozza meg a későbbi hozzáállásunkat is, ez cégünkkel sincs másként. Igaz, nevünkkel, márkánkkal találkozhattak már korábban, de az álláshirdetés lesz az első személyesebb kontextus, amit látni fognak a szakemberek a hozzáállásunkból. Többek között ezért is fontos, hogy a hirdetésünk ne hemzsegjen a közhelyektől, ne legyen tucat. Inkább tűnjünk ki ezek közül, legyen eltérő a konkurenciától, akik ugyanúgy a legjobb szakembert keresik mint mi.
Miért kell a jó álláshirdetés?
Természetesen a cél a legjobb szakember megszerzése, mivel ez az elsődleges szempont a cég érdekeit nézve. Hiszen a munkavállalóink működtetik cégünket, így ha rossz embert választunk, az akár a teljesítmény csökkenéshez is vezethet. Munkaerőhiány ide vagy oda az biztos, hogy a jó szakemberből mindig hiány lesz. Ugyanis ők megtehetik, hogy válogassanak a cégek között, így érthető, hogy az ő figyelmüket nehéz lesz egy középszerű, vagy rossz minőségű hirdetéssel felkelteni.
Mit írjunk egy jó álláshirdetésbe?
A munkakör pontos megnevezése talán a legfontosabb a hirdetésben, hiszen ezt látják először az emberek amikor az állásajánlatok között keresnek. Mindenképpen legyen releváns a betöltendő pozícióra, és ne egy nagyobb szakterületet fedjünk le.
Érdemes a cégről is (maximum 3 mondatban) írnunk. Ide csak annyit írjunk, hogy mi a cég neve, és milyen területet fed le tevékenysége a piacon, esetleg még azt, hogy mióta.
A feladatok amiket a leendő munkavállalónak el kell látnia: ez a rész talán a legegyértelműbb, mégis sokszor hiányos szokott lenni. Miért keressük épp ezt a szakembert? Írjuk le pontosan mi lesz a feladata a cégnél. Ne írjunk valótlant, amivel nem kell majd foglalkoznia, ezzel sok - egyébként releváns - jelentkezőt is kizárhatunk. Azonban ki se felejtsünk semmit ebből a részből, hogy a munkába állás után szembesüljön a munkavállaló egy olyan feladattal, amiről a jelentkezésnél nem volt szó. Láthatjuk, hogy ennek a résznek fontos szerepe van abban, hogy megtartsuk azt a munkavállalót, akit felveszünk. Ez úgy lehetséges, hogy a munkába állása után valóban azzal az feladattal szembesül, amire jelentkezett.
Ezután jöhetnek az elvárások. Itt is arra érdemes figyelnünk, hogy mindenképp olyan szakismeretet vagy készséget soroljunk fel, amivel a leendő munkavállalónak valóban rendelkeznie kell mindennapi munkájának elvégzéséhez.
Mit nyújtunk mindezért cserébe? A munkavállalók szempontjából különösen fontos rész, ezért ezt se vegyük félvállról. Itt kell ugyanis leírnunk, miért is érdemes hozzánk jönni. Miért töltsék napjaik jelentős - és életük egy - részét azzal, hogy a megszerzett tudásukat nálunk kamatoztassák? Mindenképp kerüljük a minden hirdetésben megtalálható közhelyeket, a "versenyképes fizetésről", "fejlődési lehetőségekről", stb. Helyette írjuk le pontosan mekkora bért tudunk adni, és hogy miben tud majd fejlődni cégünknél a munkavállaló. Tehát hagyjuk az ilyenkor szokásos sablonmondatos sejtetést, inkább legyünk konkrétak.
Teljesen természetes ha a bért nem pontosan adjuk meg, de legalább egy intervallumot érdemes beleírni a hirdetésbe, ami között majd - akár az elvárt tudás függvényében - ajánlatot teszünk a jelentkezőnek. A bért azért is célszerű megadni, hogy lássák az álláskeresők, hogy az elvárásaik találkoznak -e a kigondolt bérrel. Ne gondoljuk, hogy kevesebb jelentkezőre számíthatunk emiatt, ha nem megfelelő a jelentkezőnek a bér amit nyújtani tudunk, akkor nem kell egy amúgy is irreleváns jelentkezővel foglalkoznunk. Ha megfelelőnek találja a kiírt bért, máris kész egy kiválasztási folyamat. Ha azon aggódunk, hogy magas bért írunk ki, ezért megnő a munkavállaló - eredetileg kisebb - elvárása, inkább írjunk intervallumot, de azt javasoljuk, legyen kiírva valamilyen összeg.
Győzzük meg a munkavállalót! Ha van bármi amit pozitívumként említhetünk még meg a cégünkkel kapcsolatban, ide soroljuk fel. Egészségbiztosítás, lakhatási támogatás, home office lehetőség, képzési lehetőségek, jól megközelíthető iroda, vagy bérlet. Bármi jöhet a felsorolásba amit nyújthat cégünk.
Legyél egyedi, légy megnyerő
Az álláshirdetés egésze legyen egyedi és megnyerő amennyire csak lehet. A célközönség nyelvén íródjon, de azért éreződjön belőle a vállalati kultúránk, saját stílusunk is. Ha egy "fiatalos csapat" tagját keressük, lehet egy lazább tegeződő stílus. Érződjön az is, hogy miért jó a cégünk, miért jó nálunk dolgozni. Ha nem értünk az adott területhez amire az állást meghirdetjük, mindképpen járjunk utána, vagy kérjük ki egy kompetens szakember tanácsát is. Közben lebegjen a szemünk előtt: a legfontosabb a pontosság. Fontos, hogy a lehető legrelevánsabb jelentkezők jöjjenek hozzánk, így első körben a hirdetés maga már szelektáljon, hogy nekünk minél kevesebb dolgunk legyen, azaz már csak a tudatosan jelentkező szakemberek közül kelljen kiválasztani csapatunk új tagját. Cikksorozatunk második részében leírjuk mit tehetünk azért, hogy minél tovább cégünknél tartsuk a felvett szakembereket.
BlogBejegyzések
- Kreatív gondolkodás fejlesztése 10 lépésben
- Tegyünk rendet a home office világában
- 5 tipp, hogyan légy sikeres időmenedzser
- Tanulható sikeresség
- Szabadúszóként sikeresen
- 5 tanács leendő szabadúszóknak
- Anyagi függetlenség 5 lépésben
- Otthoni bedolgozás eredményesen
- Koronavírus: otthoni munkavégzés
- Munkaerő megtartása
- Állásajánlat meghirdetése
- Home office, ezért dolgozz otthon!
- 5 ok, hogy miért érdemes kiszervezni a munkát!